oriasimuvesz

Birtokomban van egy Nick Cave cede, es egy Nick Cave konyv.

A cede abban az idoben kerult hozzam, mikor meg allando utas voltam Budapest es Eger kozott.

Mikor az ejszakak mamorosak, a hajnalok àjultak, a reggelek kiabrandultak voltak.

A Keleti palyaudvarhoz kozeli berhaz, sotet szobajaban a “No more shall we part” szolt.

Sotet volt nappal, es sotet volt ejjel. A magnoba a cede, Janostol kerult Olihoz, Olitol hozzam.

Ez a zene szolt a 4-es 6-os vonalan, a 7-es buszon, a vonaton, a kisvasuton, az alberletben, Egerben.

Ez a mely, es magasztos zene szolt aztan itt is.

San Terenzoban a dalszoveget olvasva hallgattam ujra es ujra, beszivva magamba.

A dalszovegkonyv Bardos Deak Agitol kerult Danihoz, Dani dohany utcai lakasabol Hajni nyulta le, majd kerult at az en szobamba, az en ejjeliszekrenyemre, az en àgyamba, az en szivembe.

Birtokomban van egy unalmasnak indulo este emleke, egy Blaha Lujza teri lakas, elottunk a teve, Nick Cave egy csonakban dulongel, hideg futkos a hatamon, lenyugozo ereje van.

Mindenhol es mindenkor szolt. Hozzam, hozzank, eppen valamirol, mindig ugyanarrol.

Csodalloja vagyok gyengesegenek, erejenek, mocskossaganak es tisztasaganak. Csodalloja vagyok alazatanak, mely magasba emeli.